Bankfüggetlen kártyaközpont
Eddig többnyire csak a nagybankoknak lehetett kártyaközpontjuk,
ám mostantól a kisebb cégeknek megadatik, hogy bankfüggetlen
pénzforgalmi elszámolóközpontot válasszanak.
A tavaly nyáron elfogadott, vonatkozó törvény lehetővé teszi,
hogy Magyarországon ezentúl ne csak a bankok uralják a pénzforgalmi
elszámolási piacot; független szolgáltatók is megjelenhetnek. Ezt a
lehetőséget megszimatolva, a Getronics Magyarország Kft. már egy
évvel korábban létrehozta kártyaközpontját, most pedig teljes
mellbedobással is belép erre a piacra. Az ok egyszerű: jelentős
fellendülés várható ezen a területen – magyarázza Rátkai Péter
ügyvezető igazgató.
Szerinte a hazai kártyapiac bankfüggetlenné válásával a
kártyaszolgáltatások minden eddiginél jobban testre szabhatók, és a
tranzakciós díjak is jelentősen csökkenthetők. Így a
kártyaszolgáltatásokat jelenleg is használó vagy annak bevezetését
tervező vállalatok szélesebb körű szolgáltatásokat kínálhatnak
ügyfeleiknek, a korábbiaknál kedvezőbb feltételekkel.
Napjainkban egyre több kártyával találkozunk, a bankkártyákon és
hitelkártyákon túl elterjedőben van a vevők megszerzését,
megtartását, lojalitásának fenntartását célzó, úgynevezett
co-branded és törzsvásárlói kártyák. Ezek a kártyák pontgyűjtésre,
prepaid szolgáltatások igénybevételére és fizetésre is használhatók
– a vállalatoknak mindehhez kártyaközpont rendszerre van szükségük.
Bár Magyarországon 2003-ról 2009-re 46 százalékkal növekedett a
bankkártyák száma a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint, nemzetközi
viszonylatban azonban mind a bankkártya kibocsátóhelyek, mind az
elfogadóhelyek, de még a tranzakciók számában is le vagyunk maradva.
Az egy főre jutó kártyaszám tekintetében Csehország, Szlovákia és
Bulgária is megelőzik Magyarországot (nem is beszélve Észtországról
és Szlovéniáról, ahol az EU-átlaghoz közeli, illetve azt meghaladó
ez a mutató). Az egymillió főre jutó ATM-ek száma hazánkban alig
magasabb, mint az uniós átlag fele. A bankkártyás fizetést lehetővé
tevő POS-terminálok száma pedig egymillió főre vetítve egyharmada az
EU-átlagnak. (Getronics)
2010. május 18.