Ujjlenyomat bankkártya helyett
Bankkártya helyett mindössze az ujjbegyüket kell megmutatniuk az
ügyfeleknek bizonyos bankjegy-automatáknak Lengyelországban. A
Lengyel Takarékbank nemrégiben üzembe állított atm-jeinek
biometrikus rendszere ugyanis az ujjlenyomatok mellett az
ujjbegybegyekben található vérerek egyedi hálózatát és a keringés
sajátosságait is képes érzékelni, lehetővé téve, hogy az ügyfél a
bankkártya használata nélkül férjen hozzá pénzéhez.
Az új automaták a japán Hitachi és a Wincor Nixdorf ATM-gyártó
közös fejlesztése. A Takarékbank tervei szerint még az idén 3-4
ujjlenyomat felismerős automatát helyeznek el Varsóban, további
kétszázat pedig a 365 bankból álló országos hálózatukban
szándékoznak lecserélni. A biometrikus automatákkal elsősorban a
nyugdíjak kifizetését szeretnék biztonságosabbá tenni, illetve a
bankkártyák klónozásával és a lopott kártyákkal elkövetett
csalásokat akarják megelőzni.
Az Európában még igencsak újnak számító technológiát Japánban már
széles körben használják. (MTI)
2010. május 13.