Mikor lesz általános a digitális aláírás?
A technológiai adottságoknak köszönhetően elvileg akár filléres
költséggel be lehetne vezetni az elektronikus aláírást. Mégsem
oszlik a köd a kérdés körül.
Magyarországon kis költséggel megvalósítható volna az
elektronikus aláírás teljes körű bevezetése, hiszen az
igazságszolgáltatás területén, a megyei bíróságon bevezetett
elektronikus cégeljárás megvalósítása összesen 80 millió forintjába
került az államnak – mondja Vanczák József, a Microsec ügyvezető
igazgatója. Ez néhány hónap alatt meg is térült, hiszen a 2008.
június 16-i bevezetést követően csak a postaköltségből származó
megtakarítás több mint 10 millió forint havonta a bíróságokon.
Mindemellett jelentősen csökkentek az ügyintézésre fordított idők
is, aminek hasznát a gazdasági élet szereplői látják. Míg régen
egy-egy cégbejegyzés átlagosan 8 napig, a változások bejegyzése
pedig 15-30 napig tartott, ma már az előbbi ügyintézési ideje
átlagosan 0,41 nap, és a változások bejegyzése sem húzódik tovább
átlagban 2 és fél napnál. Ennél szebb bizonyítékokkal, az gondolom,
ritkán szembesülhetünk.
Bővebben itt olvashat a témáról: