SEPA-fórum az ismeretterjesztés jegyében
Szakmai fórumot rendez a Magyar SEPA Egyesület és a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyelete 2010. május 19-én a PSZÁF székházába.
(1013 Budapest, Krisztina krt. 39.) A rendezvény középpontjában az
Egységes Eurófizetési Övezetről szóló ismeretek, illetve ezek
megszerzésének módjai állnak.
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az EPC
(European Payments Council) az európai tagországok bankjaival és
pénzforgalmi partnereivel együtt évek óta dolgozik a SEPA
megvalósításán, s kiemelt kérdésként kezeli a SEPA-ismeretek
folyamatos bővítését. A SEPA fizetési módok bevezetése erőteljesen
érinti a bankok, a vállalatok és a pénzforgalom minden
résztvevőjének informatikai rendszereit és ezzel együtt az azok
fejlesztésével megbízott cégek munkáját.
A fórumon a résztvevők általános áttekintést kapnak a SEPA-ról,
és tájékozódhatnak a kialakítandó informatikai megoldásokról és az
ennek során figyelembe veendő szempontokról.
A rendezvényen a részvétel díjmentes. A rendezvényre olyan
informatikai szakemberek jelentkezését várják, akik részt kívánnak
venni a SEPA bevezetéséhez kapcsolódó technikai infrastruktúra
fejlesztésében és megvalósításában. Jelentkezni 2010. május 14-ig
lehet.
2010. április 12.